Divattippek

Az idei ősz legkülönlegesebb színe

2021.09.17.

Az idei ősz egy meghatározó színe a pisztácia de annak is egy középtelt árnyalata. Míg ez a szín alapvetően a tavasz típusok színe, annak eggyel sötétebb árnyalata a tél típusoknak is kifejezetten jól áll. Bátran hordjunk hozzá bordót, rózsaszínt. Én még egy királykékkel is nagyszerűen el tudom képzelni.…

Tél típus

Pirosban

2021.05.20.

A piros szín kivétel nélkül csak a tél típusoknak állj jól. És kik ők? Sötét haj, sötét szem, barna bőr vagy hófehér porcelán, amely a napon gyorsan leég. Gyakran világosbarna a hajvégük viszont ennek oka, hogy a nap kiszívja hajukat és vigyázzunk ezzel ne keverjük össze az ősz típusokkal!…

Stories

Az a bizonyos sárga ruha

2021.05.01.

Ezt a képet az egyik barátnőm készítette rólam nem sokkal azután, miután Szentendrére költöztem, ennek 4 éve már. Szentendre azóta is a nagy szerelmem. De amiért megosztottam veletek ezt a képet, annak a sárga ruha az oka, amit viselek. Ez volt életem első hosszú ruhája. Egyébként egy H&M-es darab, amelyet az egyik volt kolléganőmtől vásároltam, mert nagy lett neki. Én azóta is hálás vagyok ennek a lánynak, mert…

Stories

2021.04.20.

Hamarosan nyitnak a teraszok. Nem tudom ti hogy vagytok vele de én már nagyon várom! ❤️ Most ez a fotó jött velem szembe és gondoltam megosztom veletek. Az öcsémet láthatjátok a fotón. Vicces de mindig azt hiszik, hogy a párom pedig jóval fiatalabb nálam 🙂A történethez még az tartozik, hogy a stílusának a kialakításában nagyon sokat segítettem. Korábban nagyon nem találta önmagát ez a ruhatárán is látszott. A…

Stories

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

2021.04.05.

Élvezzétek a napsütést ezen a szép nyári napon! Csodálatos, hogy a fák virágoznak. Ma ez ihletett meg engem és ezért vettem fel ezt a felsőt, amely ez egyik ritka darabja a ruhatáramnak, ugyanis nem szeretem a virágmintás darabokat. De ez valahogy megfogott, mert nagyon jók a színei és igazi tavaszidéző! Felső: Rouge Avenue…

Stories

Tavaly ilyenkor…

2021.03.19.

Ez a kép tavaly készült, amikor még be lehetett ülni bárhová szabadon. Remélem hamarosan visszaáll minden, mert nem tudom ti hogy vagytok vele de én már nagyon szeretnék beülni a kedvenc kávézómba. A ruhát egyébként a Zaraból rendeltem de mivel elég magas vagyok ezért sajnos túl rövid lett. Szerencsére sikerült úgy megoldanom, hogy alatti mindig viselek egy leggingst. Nagyon szeretem az anyagát mert légies és ráadásul a pöttyös…

Stories

Az új frizurám

2021.03.13.

A minap elegem lett abból, hogy nem tudok fodrászhoz menni és már sehogy sem áll a hajam. Volt itthon régről hajvágóollóm és azzal nekiestem és levágtam. Az eredmény egész jó lett 🙂 Igaz nem láttátok előtte de teljesen egyenes volt és lapos. Most végre megint göndör 😎…

Divattippek

A kockás még idén is hódít

2021.02.28.

Nagyon szeretem ezt az öltözetet, mert jól mutatja hogy mennyire jól lehet ötvözni a kicsit férfiasabb stílusú kockás nadrágot egy nőies felsővel. A kockás pedig sosem megy ki a divatból. Jól kombinálható egy sportos felsővel, hozzá pedig egy sneaker és máris más hatást kelt. Én most ehhez az öltözethez egy a felső színével megegyező kék színű cipőt választottam, amely egyedivé teszi az összhatást. A színek harmóniája pedig tökéletes!…

Divattippek

Mit viseljünk a zöld színnel?

2021.02.22.

Készítettem nektek egy kis összeállítást, amelyben mutatok egy-két tippet, hogy a zöld színt mivel tudjátok kombinálni. A tavasz típusoknak a citromsárga bármely árnyalatával, a tél típusoknak királykékkel, a nyár típusoknak égkékkel, az ősz típusoknak pedig bordóval ajánlom. Próbáljátok ki!🙂…

Divattippek

Egy új trendszín

2021.02.13.

  Az idei divatszín a libazöld. Ez a szín viszonylag kötött és nagyon nehéz hozzá más élénkebb szint választani, ezért maradjunk meg mindig a naturális színeknél ha párosítunk. Nagyon jól mutat például törtfehér vagy teveszőrszínnel. Lehetőleg kerüljük a hideg árnyalatokat például a feketét vagy hófehéret.…

Stories

A 2021-es év színei

2021.01.31.

Az Ultimate Gray nevű szürkét és az Illuminating fantázianevű napfényes sárgát választotta a Pantone 2021-es év színeiként. Nem tudom mi az oka de azt vettem észre, hogy az elmúlt években nagyon meghatározó volt a divatban és a lakberendezésben is egyaránt, amely színekre a Pantone voksolt. Ebből kifolyólag garantáltan fogtok ezekkel a színekkel találkozni idén. Nektek tetszik ez a választás? Mit szóltok a párosításhoz?…

Divattippek

Kék te csodás!

2021.01.10.

Bátran viseljetek különböző árnyalatú kékeket egymással. A lényeg hogy ne legyen túl sok az árnyalat, én háromnál többet nem javaslok. A képen jól látható, hogy a szoknya különlegessége adja a hangsúlyt az öltözethez. Hozzá egy teljesen egyszerű pulóver, amely anyagában textúráltabb és így teljes az összhatás.…

Stories

Boldog Új Évet kívánok!

2020.12.31.

Ez az év mindenkinek a megpróbáltatások éve volt, mint ahogy nekem is. Azt gondolom, hogy amik ebben az évben megmaradtak számunkra, azok ki is fognak még tartani egy jó darabig mellettünk. Amelyek nem, azokat jobb ha végleg elengedjük, hogy új dolgok kerüljenek a helyükre. Ezzel a kis bölcsességgel kívánok mindenkinek egy nagyon Boldog Új Évet! Szeretettel: Lidy  …

Divathírek

A Chanel reklám relytélye

2020.12.19.

Karácsony közeledtével a Chanel legújabb parfümreklámja jött velem szembe a minap. Amikor megláttam ezt a reklámot annyira magával ragadott, hogy percekig csak bámultam a kirakat előtt. Igazából sosem szokott megfogni ennyire egy fotó de ezzel másképp történt. Ma megint szembejött velem az interneten így gondoltam megosztom Veletek. A modell kiegyensúlyozottsága, kisugárzása és nyugalma árad ebből a képből. Arról nem is beszélve, hogy az arany színt előszeretettel használják benne,…

Divattippek

Pink te csodás

2020.11.25.

Ebben a borús időben biztosan Ti is úgy vagytok vele, hogy szívesen feldobnátok a napotokat valamivel. Én ilyenkor mindig valami vidám, élénk színt veszek fel, amely a hangulatomat feldobja. A pink az egyik kedvencem. Nagyon ritkán lehet ősszel ezt a színt megvásárolni de azért néha rá lehet bukkanni. Legyetek bátrak és hordjátok ősszel is! Ha még nem tudtátok ez a szín a nőiességet, érzékiséget, lágyságot fejezi ki! Szóval…

Divattippek

Szombati lazaság

2020.11.14.

Most egy olyan párosítást készítettem Nektek, amely jól mutatja, hogy a sötétebb darabokat hogyan tudjátok feldobni egy királykék pulóverrel. Ehhez a kabáthoz egy, az idei divat nagy slágerét a kockás nadrágot választottam. Szerencsére most már egy világos cipőt is bátran választhattok, mert a gyártók rájöttek, hogy egy kis újdonságot is bele kell csempészni  a cipődivatba és egyre gyakrabban fordulnak elő fehér bokacipők a boltokban.…

Stories

Covid-én is elkaptam

2020.11.11.

Sajnos engem sem került el a betegség. Most már szinte lehetetlen elkerülni. Ilyenkor felértékelődnek az emberben a dolgok. Az, hogy milyen természetesnek vesszük ha egészségesek vagyunk vagy ha utazhatunk és világot láthatunk, ha meghívhatjuk a barátainkat az otthonunkba vagy ha csak egyszerűen beülhetünk a kedvenc Duna parti éttermünkbe. Az, hogy ezeket megtehetjük óriási áldás. Pedig ezek valójában nem nagy dolgok, de mégis! Mindenki vigyázzon magára! Ezt a fotót…

Stories

Nők az élen!

2020.11.05.

Mindig felnéztem azokra, akik sajàt erejükből teljesen más irányt váltottak és belefogtak egy álom megvalósításába. Szerencsére ezt nekem is sikerült megvalósítani a minisztériumi pályát otthagyva. Viki barátnőm a marketing pályát hagyta maga mögött és mert dönteni, változtatni és nem utolsósorban bízni önmagában, hogy elindíthassa saját vállalkozását egy fantasztikus ruhabutikot. Sok sikert Viki és kitartást! ❤️ Vikit a facebookon itt megtalálhatjátok. A képen őt láthatjátok.  …

Divattippek

Mustársárgát na de mivel?

2020.11.01.

A mustársárga szín nagy kedvenc minden ősszel. Ehhez a színhez nagyon nehéz öltözködni és a legtöbben feketével hordjátok. Ha tehetitek ne feketét válasszatok hanem meleg színeket, mint például barnát, olajkéket, törtfehéret. Azoknak ajánlom leginkább akiknek vörös a hajszínük, mivel velük harmonizál a legjobban.…

Divattippek

Színes világ

2020.10.31.

Hordjunk színes pulcsikat ebben a szürke időben, így színesebbek lesznek a napjaink is! Meleg árnyalatúakat válasszanak az ősz és tavasz típusba tartozók. Hideg árnyalatúakat pedig a tél és nyár típusúak. Nekem is van egy gyönyörű ciklámen színű pulóverem, amelyet Münchenben vásároltam. Puha meleg & gyapjú pulcsi, amely a hideg napokban mindig feldobja a hangulatomat.…

Uncategorized

Mindenkinek boldog Karácsonyt kívánok!

2019.12.24.

Csodaszép Karácsonyi ajándékkal készültem az oldal követőinek! A képen látható kosztümöt nyerheted meg. MIT KELL TENNED ÉRTE??Jelöld meg egy kedves ismerősödet (@név), akinek tetszene az oldalam. AKIK A KORÁBBI JÁTÉKBAN RÉSZT VETTEK, EGY ÚJ NEVET JELÖLJENEK MEG.?LÁJKOLD ezt a képet és a stylebylidy.hu facebook oldalt! NAGYON FONTOS! HOGY AZ OLDALT IS LÁJKOLD, MERT EZ IS FELTÉTELE A JÁTÉKBAN MARADÁSNAK!Sorsolás: 2019. december 26.Sok sikert! ?A nyertes nevét a stylebylidy.hu Facebook oldalon…

Divattippek

Nyereményjáték!

2019.11.27.

Egy újabb nyereményjátékkal készültem Nektek! Legyen a te ajándékod Mikulásra ez a csodaszép piros kötött felső. Nagyon praktikus viselet, mert egy elegáns szoknyával vagy akár farmerrel is viselhetjük. Az anyaga azért különleges, mert apró ezüst díszítés található rajta ez teszi egyedivé.  MIT KELL TENNED ÉRTE??Jelöld meg egy kedves ismerősödet (@név), akinek tetszene az oldalam. AKIK A KORÁBBI JÁTÉKBAN RÉSZT VETTEK, EGY ÚJ NEVET JELÖLJENEK MEG.?LÁJKOLD ezt a képet…

Divattippek

Oktoberfest

2019.09.23.

Juhééé, ezen a hétvégén elindult Münchenben az Oktoberfest. Az esemény nagyon sok embert vonz világszerte. Sajnos az elmúlt években szinte lehetetlenné vált akár egyetlen sörsátorba is bejutni, de ha mégis sikerülne, akkor 11 Eurot kell fizetnünk egy liter sörért. Érdekességként elmondom Nektek, hogy egy 83 éves bajor úr mesélte nekem, hogy egykoron ciki volt Trachtot (népviselet) viselni. Ma már nemhogy ciki de a bajorok egyenesen versenyt űznek abból,…

Divathírek

A felejthetetlen divatpillanatok estéje volt a 6. KATTI ZOÓB Balatonfüred Fashion Night

2019.08.24.

2019 legvarázslatosabb divateseményén vehetett részt, aki augusztus 19-én Balatonfüredre látogatott: a Blaha utcán mintegy 3000 vendéget és érdeklődőt ejtett bűvöletbe a KATTI ZOÓB Balatonfüred Fashion Night, amelynek hagyományát a márka 6 éve teremtette meg. Az este, amely a KATTI ZOÓB szerteágazó kulturális szemléletének eredményeként mára összművészeti eseménnyé nőtte ki magát, idén még rendhagyóbb programot tartogatott: a 25 éves márka ezúttal meghívta pályatársát, a NUBU-t, valamint Jurák Bettina, kortárs táncművészt.…

Divattippek

Nézd meg, hogyan lettek magabiztosabbak azok a nők, akiket átalakítottam. Most rajtad a sor!

2019.08.23.

“Kedves Ildikó, nagyon köszönök mindent. Nagyon sokat nőtt az önbizalmam, merek színeket venni és hordani  a férjem alig akar mostanában megismerni, hiszen a sminkelésben is változást hoztál, beszereztem azt a szemöldökceruzát amit mutattál és szájfényben is beújítottam, igaz a dögös vörös még várat magára, de nagyon igyekszem.” Viola ” Köszönöm a lehetőséget! Sok felismerésre jutottam a tanácsadás által, azóta tudatosabban vásárolok. Egy-egy üzletben néhány perc alatt fel tudom…

Divathírek

Hamarosan jööön!!

2019.08.09.

Augusztus 19-én 21:00-kor kerül sor a Katti Zoób Balatonfüred Fashion Nightra, a divatház 25. évfordulóját ünneplő, különleges, kézműves és couture technikákat ötvöző őszi-téli kollekciójának szabadtéri divatbemutatójára, amelyre én is meghívást kaptam. Az izgalmas és nőies kollekció Sonia Delaunay, az 1910-es, 20-as évek kiemelkedő festő- és textilművésze munkásságából merít, így a geometrikus szabásvonalak meghatározó szerepet kapnak a saját tervezésű mintákban. Az ellentétek harmóniája az őszi-téli kollekcióban is fókuszba kerül,…

Divattippek

Hőségben is divatosan

2019.07.22.

A nyári meleget kényelmesen és divatosan én leginkább egy kendős kialakítású toppal tudom elviselni. Ez az egyik kedvencem, amelyet egy sorttal párosítottam. Egy divatos papucs és egy kalap kiegészítőként tökéletes választás! Rajtam láthatjátok: Zara top, Speedo rövidnadrág, Tamaris saru. Az összeállítást pedig a Zara legújabb kollekciójából válogattam.…

Divathírek

Little Flamingos – hogyan született egy magyar fürdőruhamárka a flamingók táncából-

2019.07.09.

Tehetségesek és fiatalok, akikben megvolt az a bátorság, hogy egy új magyar fürdőruhamárkát hozzanak létre, a Little Flamingost. Hanczár Jázminnal és Gulyás Grétával, a márka tulajdonosaival beszélgettem,alapításról, sikerről és az újrahasznosított anyagok előnyeiről. Honnan jött az ötlet, hogy létrehozzátok ezt a márkát?  A fürdőruha nagyon fontos viselet számomra, hiszen szinkronúszó és egyben edző is vagyok. Mindig is az volt a vágyam, hogy olyan fürdőruhám legyen, amilyen senki másnak…

Divathírek

Bővebb üzleti ismeretekre lenne szükségük a hazai designereknek

2019.06.23.

Magyarországon tanuló designipari és tervező szakemberek bevonásával készített designipari kutatást a Magyar Divat & Design Ügynökség, amelyből kiderül, hogy a pályakezdő fiatalok kevéssé vannak felvértezve a sikeres vállalkozói léthez szükséges tudással az üzleti fejlesztés és finanszírozás témakörében. A helyzet előremozdítása érdekében több modulból álló szakmai workshop sorozatot indított a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ), melynekkeretében a résztvevők többek közt olyan fontos témákban kaphatnak gyakorlatban hasznosítható tudást, mint például a marketing és digitális technológia, a márkaépítés és a designkommunikáció. A hazai iparági szereplők, illetve a szakma bevonásával részletekbe menő kutatás alapján…

Tél típus

Nézd meg Dóra fantasztikus átváltozását!

2019.06.23.

Dórának megerősítésre volt szüksége, hogy megtalálja a saját egyéni stílusát. Bizonytalan volt a színtípusában, ezáltal gondot okozott számára az egyes ruhadarabok színben történő összepárosítása. Külön kérése volt, hogy ütős színösszeállításokat találjak ki, amellyel öltözködését egyedivé varázsolhatja. Az elemzés során megállapítottam, hogy tél típusba tartozik. A tűzpiros, ciklámen, királykék és a hófehér számára alapvető színek, mert ezek a tél típusnak kifejezetten jól állnak. A meleg színeket viszont Dórának határozottan…

Tél típus

A nyereményjáték nyertese Viola fantasztikus átváltozása

2019.05.16.

Viola lett a nyertese a Világszép és a Style by Lidy közös nyereményjátékának. Találkozásunk alkalmával Viola nem ismerte milyen szintípusba tartozik, milyen frizura és smink számára a legelőnyösebb. A színelemzés során megállapítottam, hogy tél típus. Számára tehát a hideg, élénk színek a legelőnyösebbek. Ezekben arca kivirult, megjelenése pedig megnyerő lett.  Haja természetes hullámokat tartalmazott, amelyek a vágás miatt nem érvényesültek. Egy lépcsőzetes fazont ajánlottam neki, így a hajában…

Divathírek

A tudatos nő – Interjú Bódis Boglárkával az Elysian márka alapítójával

2019.05.14.

Az Elysian márka azoknak a nőknek üzen, akik mindig és minden körülmények között nőnek tudnak maradni.  Felvállalják önmagukat, egyszerre tudnak nőiesek, de egyben határozottak is lenni, mégsem túlzóak. Mindig tudják, hol a helyük a világban és eszerint is viselkednek. Magabiztosak és tisztában vannak képességeikkel, amelyekkel sosem élnek vissza. Az intelligencia és a kultúra náluk elengedhetetlen. Bódis Boglárkával, a márka megálmodójával és tervezőjével beszélgettem a Budapest Central European Fashion…

Divattippek Tél típus

Egy örök darab, a farmer

2019.05.04.

A korábbi bejegyzésemben egy farmerruhát mutattam be Nektek. Maradjunk még mindig a famernél, hiszen ez egy örök darab. A képen látható ing különlegessége, hogy a gombok és a varrás, tűzés színe választható. Hordhatjuk akár bézsszínű csonthatású gombokkal, illetve kék vagy piros varrással is. Az ing egyébként nagyon kényelmes volt az anyagának köszönhetően. Az ENKA mindig nagy hangsúlyt fektet az anyagok minőségére, gyűrődésmentességére. A piros kendő itt is elengedhetetlen,…

Divathírek

STRATÉGIAI MEGÁLLAPODÁST KÖTÖTT A HIVENTURES ÉS A MAGYAR DIVAT & DESIGN ÜGYNÖKSÉG A HAZAI DIVAT- ÉS DIZÁJNIPAR FELLENDÍTÉSE ÉRDEKÉBEN

2019.05.02.

A magyarországi divat- és dizájnipari ágazat fellendítése, valamint egy értékteremtő hazai divat- és dizájnipari startup ökoszisztéma kialakítása érdekében stratégiai megállapodást kötött egymással a Hiventures, valamint a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ). A felek a megállapodás értelmében kölcsönös szakmai támogatást nyújtanak egymásnak a divat és dizájn területén tevékenykedő startupokat érintő programjaikban, illetve közösen alakítják a terület fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseiket. Szakmai mentorprogramok indítása, a szervezetek közötti tudástranszfer, közös képzési program kidolgozása – többek közt ezeket is tartalmazza az a…

Divattippek Tél típus

Május első napja…

2019.05.01.

Mindenkinek jó kikapcsolódást kívánok ezen a csodás napon! Öltözködési tipp a mai napra: Egy farmerruhával sosem tévedhetünk, hiszen egy örök klasszikus! Akár egy sportcipővel is nyugodtan hordhatjuk, így biztosítva lesz a kényelmünk egész napra. A szettet élénk színű kiegészítőkkel párosítottam. A cipő színe harmonizáljon a kendővel és a táskával is. A piros jól illik a kék ruhához, de hordhatjuk ciklámennel vagy királykékkel is. Ne essünk abba a hibába,…

Divattippek

A kis fekete

2019.04.27.

Biztosan mindenkinek van a ruhatárában egy fekete ruha, amelyet kulcsdarabként használ. Az ENKA is megálmodott egy ilyen ruhát, amelyet imádtam viselni. Különlegessége, hogy a nyakán lévő szallag cserélhető más színre is. Nagyon kényelmes viselet volt az anyagának köszönhetően. Gyűrődésmentes, bármilyen üzleti útra magunkkal vihetjük, egy igazán praktikus alapdarab lehet, mindenkinek csak ajánlani tudom!…

Divathírek

Munka közben…

2019.04.20.

Köszönöm ezt a szép napot az ENKA-nak, aki a ruhákat biztosította számomra, Enikőnek az ENKA egyik tulajdonosának a fotózásnál nyújott segítségét, illetve Árpád Széles-nek a csodás fotókat, amelyeket hamarosan bemutatok Nektek.…

Divathírek

Hamarosan jönnek a Kis Flamingók

2019.04.18.

Nemsokára bemutatok nektek egy olyan fürdőruhamárkát, amelyről kevesen hallottatok. A nevük Little Flamingos. Három fiatal ambíciózus lány, a divat és a sport iránti szeretetéből született meg az ötlet, hogy megalapítsák saját cégüket és valami nagyot alkossanak. Számomra nagyon érdekes volt az interjú, mert jó volt hallgatni azt a lelkesedést, tudatosságot és pozitív életszemléletet amit képviselnek. Arról nem is beszélve, hogy ilyen fiatalon megtalálták azt az utat, amely nekik…

Divathírek

ENKA – stílus és elegancia

2019.04.14.

Már nagyon várom az ENKA kollekcióját bemutató fotózást, amelyen a héten fogok résztvenni. A márka egy olyan stílust képvisel, amellyel nagyon tudok azonosulni. A tervezők, akik egyben a tulajdonosok is az elegáns, nőies és letisztult ruhák rajongói. Minden egyes darab mögött nagyfokú átgondoltság rejlik. Tökéletes szabásvonalak, magas anyagminőség, nőiesség, praktikum és kényelem. Mindez fémjelzi ezt a márkát. Mindenkinek csak ajánlani tudom! A fotókon egyébként az ENKA egyik megálmodója, Enikő látható.…

Divathírek

Melyek lesznek a vezető színek a 2019/20-as ősz-téli szezonban?

2019.04.06.

A napokban tartották meg a régió egyik legnagyobb divateseményét, a Budapest Central European Fashion Week-et (BCEFW) a Várkert Bazárban. A szervezők legnagyobb örömére a 2019 / 20 – as őszi-téli kollekciókra minden eddiginél nagyobb volt a hazai és a nemzetközi érdeklődés. Az olasz szakemberek mellett Budapesten járt a divatvilágot kritikus szemmel illető Diet Prada, a Vogue magazin több külföldi munkatársa, a nagy divatfővárosok bemutatóinak első sorából ismert japán…

Divathírek

Ma indul Magyarország egyik meghatározó divateseménye

2019.03.29.

Ma indul a hazai és a régiós divatszakma egyik legfontosabb eseménye: 2019. március 29. és 31. között rendezi meg a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) a Budapest Central European Fashion Weeket (BCEFW). A három nap alatt közel 40 hazai és nemzetközi tervező mutatja be 2019/20. őszi-téli kollekcióját a magyar és nemzetközi divatszakma, valamint az érdeklődő nagyközönség számára, a Várkert Bazárban. A szervezők célja, hogy a rendezvény által generált erős nemzetközi szakmai jelenlétnek köszönhetően Budapest a divat régiós központjává válhasson. A Budapest Central European Fashion Week az egyik zászlóshajó eseménye a nyolc hónapja alapított MDDÜ-nek, amely abból a célból…

Divatbemutató Divathírek

2019.03.22.

Magyarország egyik meghatározó divateseménye a Budapest Central European Fashion Week március 29-31. között kerül megrendezésre a Várkert Bazárban, amelyre meghívást kaptam. Számos magyar -és nemzetközi tervező, fiatal tehetség mutatja be a 2019/20 ősz-téli kollekciókat. Több tervezővel készítek majd riportot Nektek, amelyekről hamarosan itt a weboldalamon és a Facebook oldalamon is értesülhettek. Érdemes követni, hogy a legújabb trendekről és divateseményekről mindig naprakész információval rendelkezzetek!…

Divattippek Tavasz típus

Pasztell színkavalkád

2019.03.13.

Idén tavasszal újra divatosak a pasztell színek. Figyeljünk arra, hogy ha egy ilyen ruhadarabot választunk, akkor mindeképp csak hasonlóan pasztell árnyalatokkal párosítsuk. A képen látható ruhát is egy egy halvány rózsaszín zakóval párosítottam ezért, ilyen harmonikus az összhatás. Egy fekete zakóval ez már kevésbé lenne ilyen látványos, hiszen a két árnyalat ütné egymást. Maradjunk nőiesek és viseljünk hozzá egy rózsaszín tűsarkút! Ruha és kiegészítők: H&M, zakó: Comma, Fotók:…